Fogászati betétek

Betétnek, vagy inlaynek azokat az egyben-fogtechnikus által készített töméseket nevezzük, amelyeket szilárd állapotban helyezünk az üregbe és ott ragasztással rögzítjük. Ha a betét igen nagy és a fog felszínének összes csücskét beborítja, akkor onlaynek nevezzük. Anyaga szerint készítjük fémből, nevezetesen aranyból, műanyagból, illetve kerámiából, vagy ezek kombinációjából.

A preparált üregről hasonlóan a fogpótlások elkészítésénél mintát, vagyis lenyomatot veszünk, melyet elküldünk a fogtechnikai laboratóriumba, majd elkészülte után a betétet fogászati ragasztóval rögzítjük. A fogtechnikai munkafázis alatt a preparált fogat ideiglenes töméssel látjuk el.

Zuglói rendelőnkben akkor készítünk inlayt, amikor a fog rágófelszíne közepesen roncsolt, a fog oldalsó felszíne nagy mértékben roncsolt, vagyis a fogorvos által használatos plasztikus ún. „fehér tömés” elkészítéséhez nincs elegendő rendelkezésre álló foganyag, a maradék fogszövet tartása nem elég stabil, sérülékeny, törékeny és a tömőanyaggal pontatlan nehéz lenne a megfelelő forma és szél kialakítása.

Az inlay tartóssága igen jó, alkalmas a rágófogak közötti (pl. dőlés miatt) kisebb hézagok korrigálására, gyökérkezelt fogak végleges ellátására, valamint egy-egy fog hiánya esetén a két szomszédos fog lecsiszolása nélkül ún. inlay-elhorgonyzású híd készítéséhez.

Természetesen betétet sem tudunk minden esetben készíteni, pl. ha a fog már olyan mértékben károsodott, hogy csak koronával állítható helyre a funkciója, vagy kétséges a gyógyulás sikere esetleg gyökérkezelt fogaknál, illetve nagyon rossz szájhigiéne, ínygyulladás esetén először az íny állapotát kell rendbe hozni, mert ilyenkor még korrekt lenyomat sem vehető és a munka pontatlan lesz.

Fém betétek:

Zuglói rendelőnkben aranyinlayt készítünk, amennyiben a betegnek megfelel a mechanikai tartósság szempontjából legoptimálisabb (kiváló záródás, kopásállóság, ritka allergia), ám esztétikailag nem a legszebb megoldás, mivel az arany színe ilyenkor látszik. Ha valakinek aranyinlay készül, akkor bármilyen más fém kerül majd a szájba (korona, híd, fémlemez), az csakis nemesfémből készülhet a galvanizmus kivédése miatt, amalgámtömés jelenléte pedig egyáltalán nem javallt olyan szájban, ahol arany van.

Esztétikus betétek:

Ezeknek a betéteknek az anyaga kerámia (köznapi néven porcelán), kompozit (köznapi néven műanyag), vagy az előbb említett aranybetét tetejének kerámiával való leplezése. A kerámia fogpótlások hátránya törékenységükben rejlik, pl. erős fogcsikorgatóknál ellenjavallt.

A kompozit betéteket nagyon gyakran készítjük zuglói rendelőnkben, nem annyira kemény, törékeny mint a porcelán, esetleges sérülése esetén tömőanyaggal javítható, maga az inlay kopásállóbb, mint a hagyományos kompozit tömés.

Összefoglalva a betét elkészítésének lépései:

  • üregalakítás-hasonlóan  a hagyományos fogtöméshez
  • lenyomatvétel az alsó-felső fogsorról, viaszharapás készítése
  • laboratóriumi munkafázis idejére a fog ideiglenes töméssel történő ellátása (kb. 1 hét)
  • a kész inlay bepróbálása
  • az inlay beragasztása
  • ellenőrzés, korrekció