A fogágybetegség olyan gyulladás okozta megbetegedés, amely a fogak kilazulásához, később azok elvesztéséhez is vezethet. Igen komoly következményekkel járhat ez a rendszerint fogínygyulladással kezdődő betegség. Kialakulásának hátterében számos tényező állhat, amelyeket ebben a bejegyzésben összegyűjtöttünk.
Emellett lényeges tisztában lenni azzal is, milyen jellegzetes tünetei vannak a parodontitisznek (fogágygyulladásnak), hiszen az első jeleket felfedezve még időben orvosolható lehet a probléma.
Nem megfelelő szájhigiénia
A legtöbbször a nem megfelelő szájhigiénia az, amely fogágybetegségek kialakulásához vezet, ugyanis a fogak felszínén képződő, el nem távolított lepedék remek felület a kórokozók megtelepedéséhez, amely hosszú távon gyulladásos folyamatokat indíthat be. Ez pedig egy idő után akár fogvesztéshez is vezethet. Kiemelten fontos erre odafigyelni dohányzás, várandósság, valamint krónikus betegségben szenvedők esetén. Várandósság esetén a kissúlyú újszülött, vagy a koraszülés valószínűségét is növelheti a nem kezelt fogágybetegség. Hasonlóan kockázatnövelő hatása van szívinfarktus, agyi érkatasztrófák és más súlyos betegségek esetén.
Kiemelendő az is, ha valakinek fogpótlása van, ugyanis ezek az implantátumok és koronák legalább akkora odafigyelést igényelnek, mint a saját fogak. A fogíny ugyanis nagyon könnyen begyulladhat a pótlások körül is.
Milyen tünetek utalhatnak fogágybetegségre?
Vörös, megduzzadt fogíny
A piros, duzzadt, láthatóan gyulladt íny intő jel, tartós jelenléte esetén érdemes szakemberhez fordulni.
Fogínyvérzés
Tipikus tünet, ha a mindennapi fogápolás során, legyen az fogmosás vagy fogselyem használata, gyakran tapasztal valaki fogínyvérzést. Ez szorosan összefügg a megduzzadt, gyulladt fogínnyel, ugyanis egy ilyen felületet nagyon könnyen felsért a legpuhább fogkefe is. Szintén jellemző, ha étkezés során tapasztal fogínyvérzést.
Ínyvisszahúzódás
Ha kezeletlenül marad az ínygyulladás, vagy a vérzés, egy idő után újabb szintre lép a megbetegedés és az ínyszél szemmel láthatóan visszahúzódik. Ennek nyomán pedig fokozott fogérzékenység alakul ki, hiszen szabaddá válik a fognyak, amely során kialakul egy olyan terület a fogak körül, ahol nagyon könnyen megtelepednek a baktériumok.
Kellemetlen lehelet, fogfájás
Ha a fentiek közül bármelyik tünet fennáll, jó eséllyel a kellemetlen lehelet is jelentkezik, amely határozottan a baktériumok jelenlétét jelzi. Szintén tipikus ilyen helyzetekben a fogfájás. Ez jellemzően akkor tapasztalható, amikor egy mélyen keletkező fogszuvasodás sokáig kezeletlenül marad és egy idő után a gyulladás a fogágyat is eléri.
A fogak kilazulása
Az egyik végső stádiuma és egyértelmű jele a fogágybetegségnek, amikor a fogak érezhetően kilazulnak. Ez azt jelzi, hogy a fogágy már annyira rossz állapotba került, hogy képtelen arra, hogy megfelelően tartsa a fogakat, amelyek így akár maguktól ki is hullhatnak egy idő után.
A fent vázolt tünetek tulajdonképpen egy folyamatot írnak le, amelyekre odafigyelve elejét vehetjük a fogat elvesztésének egy szakember segítségével, ne várjon a problémával, az első jeleknél látogasson el rendelőnkbe, konzultációra!